Közlemény!

Kedves blog olvasó!

Ezen a blogon előfordulhatnak helyesírási, illetve nyelvi hibák, mivel az anyanyelvem nem magyar. Igyekszem minél helyesebben és érthetőbben megfogalmazni a gondolataimat, hogy kellemes olvasási élményben részesüljön.

Köszönöm,
Mérges Mérleg

Mérges Mérleg

Mert utálni való ez a világ és semmi nem tetszik benne!

Utolsó kommentek

Egyéb hiszti

Folyamatos blablabla

Creative Commons Licenc

2008.06.29. 23:39 Mérges Mérleg

Csendes diszkrimináció (v2)

Ma elmentünk alkalmi ruhát venni. Könnyű feladatnak tűnt, de még sem volt annyira. Sőt, egyáltalán nem volt az. És nem azért, mert eléggé kicsi a büdzsé.

Évről évre egyre nehezebb a feladat. Egyre kisebbek a férfi osztályok az áruházakban.
Ma, a C&A-ban, a kínálat nevetséges volt. A férfi osztályon még a pénztár is zárva volt. Hiába volt csengő (olyan asztali csengő volt, mint a régi szállodákban), és csengettünk, senki nem jött. Le kellett menni a női osztályra, hosszú ideig sorba állni, hogy ki tudjunk fizetni pár zoknit.
A Zara-ban a férfi osztályt az utolsó, harmadik emeletre tették. Alatta, a többi emeleten csak női osztályok vannak. Ha bemegyünk a boltba, tele van női ruhákkal, ha belépünk a férfi osztályra, olyan mintha minden ruha egy sarokban is elférne, annyira kevés.
A NewYorker-ben nem elég, hogy az alagsorba került a férfi osztály, arra sem voltak képesek, hogy egy teljes szintet adjanak a férfiaknak. Ahogy félig körbe mentünk az alagsorban, máris női ruhák lettek megint.
A H&M-ben, a legmesszebbre tették a férfi osztályt az emeleten, és, mintha ez nem lenne eléggé megalázó, nem is hűtötték azt az osztályt. Ezután az ember azon gondolkodik, hogy mi, férfiak, bizonyára nem érdemeljük meg, hogy kellemes, hűvös környezetben válogassunk a ruhák között. Mert amúgyis büdös férfiak vagyunk, senki nem fogja észre venni, hogy izzadunk a boltban.

A pocsék választékot már nem is említem. A ruhák, mind "divatosak", "metrosexuálisak" és magamutogatósak. Nincs semmilyen normális ruha, értelmetlen felirat vagy "accessoire" nélkül. A Bershka-ban még meg is kellett kérdezni, hogy a ruhák milyen neműek, annyira nem volt egyértelmű.

Évről évre fogynak a férfi ruha osztályok az áruházakban és nőnek a női részlegek.
Hamarosan, nem csak eltűnt nemek leszünk, hanem nem is lesz mit felvennünk. Nem akarom elhinni, hogy a férfi ruha piacba nem éri meg befektetni, és csak a női ruha kereskedelem a tuti.

40 komment

Címkék: ruha felháborító áruház sales mizéria


A bejegyzés trackback címe:

https://mergesmerleg.blog.hu/api/trackback/id/tr8545303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szil-Ka 2008.06.30. 06:32:40

A cikk érdekes, de a borzasztó helyesíráson, fogalmazásmódon nem ártana javítani... Ez így agyoncsapja az egészet. (ha már kint van a fõoldalon)

Zokni 2008.06.30. 06:55:20

Igen, használj valamilyen helyesírás ellenőrzőt legalább. A legszörnyűbb az alaksor, ami valójában alagsor, és kétszer is úgy írtad....

johnsilver 2008.06.30. 06:59:37

Édes drága jó anyanyelvünket sem kellene tán ilyen brutális módon diszkriminálni.

lionking 2008.06.30. 07:14:06

A jövő rémképe vetül elénk. Mert annyi már a homokos, akik úgyis női ruhákban feszítenek, hogy nem fontos a férfiak öltöztetése.

A helyesírás meg... na az nem erényed,
folynak-fogynak ez elírás, de pl
az ALAKSOR hát attól kész vagyok... hol is voltál? szerintem alul, olyan pince szerű részen, az az alaGsor...
"Hiába csengő volt" is a remek szórakoztató részek közé tartozik...
Gyakorolj picit, de ha nem megy, akkor a postot írd meg a Word-ben, annak remek helyesírásellenörző modulja van, és onnan csak copy-paste ide.

Victor 2008.06.30. 07:24:57

Vidéki, főleg kisebb városokban még rosszabb a helyzet. Én is Mariborban tudtam normális áron normális öltönyt venni

balazs76 2008.06.30. 07:27:04

Éljen a Tesco! Ott elől van a férfirészleg, s a fogarasi útiban egész jó a választék. Tényleg! :)

lev 2008.06.30. 07:46:35

A főoldalról linkeltem, de 5 sornál nem bírtam többet elolvasni a pocsék stílus és helyesírás miatt. Talán tényleg nem ártana kijavítani, mert így gáz.

bloodhound v2.0 2008.06.30. 07:48:44

én az "alaksorig" jutottam az olvasásban, bár maga a cikk érdekes lenne (én is rendesen megszenvedek, ha egy-egy épkézláb ruhát akarok venni), de sajnos teljesen igaza van az első kommentelőnek, ez a "helyesírás" egészen elborzasztó... :(

Indijoe 2008.06.30. 07:53:59

... hát igen, a helyesírás...
Egyébként nem kell csodálkozni a szegényes férfiruha-választékon, ha nincs rá kereslet, a boltok nem fognak nagy készletet felhalmozni. Egy férfinak (kevés kivétellel) van egy öltönye, és azt veszi fel minden alkalommal. Egy nő cikinek tartja, hogy ugyanabban a ruhában menjen el egy partira, vacsorára, stb.
Innen ered a különbség.

2008.06.30. 07:55:55

Marks & Spencer. Vannak jó férfi ruhák. Választékban Aréna, Mammut, Westend az értelmes.

2008.06.30. 07:59:06

Talán az egyetlen bolt ahol nem csak farmert lehet minden derékbőséghez 3 féle szárhosszal kapni. Nyári zakó/ öltöny olcsóbb, mint néhány kevésbé "márkás" helyen.

Hejhó 2008.06.30. 08:09:20

Bocs, de beírok egy kijavított szövegváltozatot, mert tele van hibákkal az eredeti post. Ezt másold be az eredeti helyére, úgy jobb lesz:

-------->

Ma mentünk alkalmi ruhát venni. Könnyű feladatnak tűnik, de még sem annyira. Sőt, egyáltalán nem az. És nem azért, mert eléggé kicsi a büdzsé.

Évről évre egyre nehezebb a feladat. Egyre kisebbek a férfiosztályok az áruházaban.
Ma a C&A-ban a kínálat nevetséges volt. Ezen kívül a férfi osztályon a pénztárt is zárva találtuk, a csengetésre senki nem jött elő. Le kellett menni a női osztályra, hosszú időn keresztül sorban állni, hogy ki lehessen fizetni pár zoknit.
A Zarában a férfi osztályt a lgefelső, 3. emeletre tették; alatta csupa női osztály van. Ha bemegyünk a boltba, tele van női ruhákkal, ha belépünk a férfi osztályra, az az érzésünk támad, mintha minden ruha egyetlen sarokban is elférne, olyan kevés van belőlük.
A NewYorkernél nem elég, hogy a férfi osztály az alagsorba került, de még teljes szintet sem kapott: alig jártuk félig körbe az alagsort, hirtelen megint női ruhákkal találtuk magunkat szemben.
A H&M-ben a férfi osztályt az emeleten a legmesszebre tették, és (mintha ez nem lenne eléggé megalázó), nem is hűtik. Így az ember azon gondolkodik, hogy mi, férfiak, meg sem érdemeljük a kellemes hűvösséget ruhaböngészés közben. Amúgyis büdös férfiak vagyunk ugyebár, senki nem fogja észrevenni, hogy izzadunk a boltban.

A pocsék választékot nem is említem. A ruhák mind "divatosak", "metroszexuálisak" és felmutatósak.

Semmilyen normális értelmetlen felirat vagy "accessoire" nélkül. [ - - itt nem tudom, mit akartál kifejezni, ezért ezt nem tudtam kijavítani. - - ]

A Bershkában külön meg kellett kérdezni, hogy a ruhák milyen neműeknek valók, annyira nem volt egyértelmű.

Az áruházakban évről évre fogynak a férfi ruhaosztályok és nőnek a női részlegek.
Mielőtt eltűnne a nemünk, felvennünk sem lesz mit.
És nem akarom elhinni, hogy a férfiruha-piacban nem éri meg befektetni, és csak a nőiruha kereskedelem a tuti!

bloodhound v2.0 2008.06.30. 08:11:52

milyen apropóból nem jelennek meg a kommentjeim? mert szóvá tettem a helyesírást?

Lajos 2008.06.30. 08:22:12

Alaksor? Milyen alakok álltak sorfalat?
Vagy lehet, hogy inkább alaGsort akartál írni?
Egyébként tényleg gáz, mennyire szegényes és buzis a ruhakínálat, amit a "férfiaknak" szánnak...

Hankamanka 2008.06.30. 08:24:54

Úristen, de szörnyű! :(

amondó (törölt) 2008.06.30. 08:34:02

Szil-Ka 2008.06.30. 06:32:40 :

Egyetértek. Kedves Mérleg, ha már alkalmi ruhát veszel valamilyen jeles eseményre, akkor hasonlóképpen a mondanivalód is illene alkalomhoz illően tálalni. Az egyvalaki által olvasott sms-hez elmegy az ilyen pocsék központozás és helyesírási hibák tömkelege, de egy blogba, amit potenciálisan emberek tucatjai-százai olvasnak illene a helyesírást rendesen megtanulni. Itt, a blogban nem adod arcodat a szöveghez, de ha valahova úgy írsz, hogy ismernek is, akkor csúnya kellemetlenséget okozhat egy ilyen minőségű írás.

paranoir 2008.06.30. 08:49:27

A cikk helyesírása borzalmas, ami benne foglaltatik, nagyjából helyes. Én két hete akartam inget venni, esküvőre mentem, egyébként nemigen hordok inget. Végigjártam az egész Westendet, vagy feliratos hülyegyerekruhák voltak, vagy 15k+ áron. Három óra után sikerült a legfelső szinten egy eldugott üzletben vennem egy egyszerű fekete inget (ez volt a cél) normális áron. AZt nekem is sikerült megfigyelnem, hogy női cuccból, minden ár és minőségi szintem sokkal nagyobb és szélesebb a kínálat. A nők persze többet vásárolnak ruhaneműt, erősebb célközönség, de az nagyon gáz, hogy normál árú, igényes felnőtt férfi ruhát nagyon nehéz találni. (Kedvencem a Kristóf üzlet, retro-forma kötött pulcsi 65 ezer. Mi van?)

Bástya elvtárs (törölt) 2008.06.30. 08:51:10

A cikk írójának két hasznos tippet adok: Az egyik, hogy látogasson el az Aréna Plazába, szerintem a városban most ott a legjobb a ruhaválaszték. A Peek & Cloppenburg -ot mindenképp érdemes megnéznni. De a Westend a a Mammut sem rossz szerintem.

Másik tippem, hogy az Auchan-t, és Cora-t is, érdemes végignyálazni, vannak nagyon jó cuccuk is, igen kedvező áron.

A jelenséget egyébként csak igazolni tudom. Alacsony ember révén nekem 44-es, illetve S-es a konfekcióméretem - azonban sajnos ezt a méretet az utóbbi évek szorgos munkájával teljes mértékben kipusztították a kereskedők. Hiába veszem le a polcról azt a méretet, amit eddig megszoktam, idén azt tapasztalom, hogy nagy rám.

Úgyhogy idén eljutottam oda, hogy férfi ember révén szövetboltokba járok, és magam választom, vásárolom a ruhának való anyagokat, amit aztán elviszem szabóhoz, aki ebből nekem viselhető ruhát varr.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.06.30. 08:52:30

ja valamit kifelejtettem. Nem alkalmi ruháról, hanem mindennapi viseletre szánt ruháról van szó.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.06.30. 09:01:23

mindphaser: A Mark & Spencer nekem csak sóvárgás. Náluk tapasztaltam azt, hogy amikor egy nadrágra rá van írva, hogy 76cm a derékbősége, akkor ha cm-el 80cm -t mérek. Ing esetén rá van írva, hogy 94cm a derékbősége, cm-el pedig 112cm -t mérek.
Az ügyben egyébként írtam az info@ -ra, azt válaszolták, hogy sajnálják, náluk ez a választék.

Peter Blau 2008.06.30. 09:05:20

És az úgy nem lesz nagyon drága mulattság Bástya elvtárs?

Mária 2008.06.30. 09:05:22

Bástya elt: a nadrágra nem a nadrág derékbősége van ráírva, hanem a kedves vásárló derékbősége, amihez képest célszerű ugye, ha a nadrág egy kicsivel szélesebb :)

Peter Blau 2008.06.30. 09:07:07

Nekem pont ellenkező élményeim vannak.
Próbálok egy sport rövidnadrágot, amire rá van írva, XXXL, és nem gyüve rám. Persze, hogy nem, mert messze nem XXXL, de még XXL sem, jó lesz az XL-nek, csak kispúrolják az anyagot a gyárban belőle.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.06.30. 09:15:26

Peter Blau: de igen, drága mulattság lesz, de sajnos ez van. Az utóbbi hetekben elég sok energiám belement már abba, hogy próbáljak anyagilag még elviselhető megoldásokat találni.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.06.30. 09:18:43

Mária: rosszul tudod. Vegyél pl. egy Mustang Atlanta farmert. Annak pontos a mérete.

PeterBlau: a neten való bóklászás során számtalan óriás emberek boltjába ütköztem. kis méretű emberek boltját viszont nem találtam. ;(

Zoli 2008.06.30. 09:40:51

Sziasztok!

Helyesírási hibák azért fordulnak elő, mert a blogger nem magyar, önmagától tanult meg magyarul. Kérek mindenkit, nézze ezt el neki. Még tanul, de tudom, hogy napról napra jobban fogalmaz.

canismerga 2008.06.30. 09:42:23

Alkami ruha esetében javasolnám Londont.:o)))
Egy barátom, aki két normális díjbirkótót tesz ki Thaiföldön varratja az ingeit.
Vagy javasolnám a Kis urat, ha még megvan a Retek utca vége felé és úri szabó.
Úriembernek legyen 4 öltönye, egy szmokingja, 8 nadrágja, min 4 zakó hozzá, hogy lehessen variálni és ehhez jönnek még a kiegészítők.
Mindez akkor igaz, ha valóban elegáns akarsz lenni, ha nem akkor irány a "Tecsó".
Tudom sznob vagyok, meg faszkalap is.:o))

böszme 2008.06.30. 10:01:28

Magyarországon ruhaneműt (sem) érdemes vásárolni. Az árak magasabbak, a minőség pedig csapnivaló. Jómagam álatlában a szomszédos Ausztriába rendezek nagybevásárlásokat havonta, kéthavonta. Egyes műszaki cikkekért (Pc, Notebook) érdemes akár Németországba is elugrani, mivel ott sokszor 50%-al olcsóbban is megkapható. Rengeteg műsoros DVD, PC-Game itthon meg sem, vagy csak több hónapos, akár éves késéssel jelenik meg.
Amúgy Magyarország meg nem egy nagy "was ist das". Se tengere, se magas hegyei, csak a nagy büdös puszta, meg ez az élhetetlen főváros, a sok hajléktalannal és bunkó prolival. Még szerencse, hogy olyan helyen dolgozom, ahonnan időnként el tudok menni külföldre fél évre vagy akár egy évre is "rekreációs-munkavégzésre", amikor már tele van a tköm az itthonoi viszonyokkal.

Viki 2008.06.30. 10:02:05

Ezek a jelölések nem azonosak, még egy bolton belül sem. Az egyik nadrágból az M-es is szűk rám, a másikból S-es pont jó. Ugyanaz a bolt, ugyanaz a márka, mégis ekkora a különbség.

DobayAdam · http://www.dobayadam.hu 2008.06.30. 10:07:19

Én is évek óta szenvedek ettől a jelenségtől. A Westend és az Árkád ruhaboltjait ismerem a leginkább, és ott soha nem tudtam semmi normális hétköznapi ruhát venni, akár nadrágról, akár pólóról vagy ingről volt szó, vagy tele voltak feliratokkal, vagy iszonyatos formájúak voltak.
A mostani működő pólóim bár C&A-sak, nem Budapesten, hanem a Szombathelyi Family Center nevű pláza C&A-jában vettem őket, aminek teljesen más a választéka mint a pesti boltoknak. Akit kérdeztem, azt mondta erre, hogy közel van Ausztria meg Bécs, egyszerűen más árukészlettel dolgoznak. Ami valahogy sokkal normálisabb mint a pesti hiphop meg deszkás őrület, ami minden boltból sugárzik. Normális nadrágot meg szintén Szombathelyen, egy Casucci nevű olasz márkát árusító kisboltban találtam csak.

Mivel azonban elég ritkán vagyok járok már csak Szombathelyen, nagyon örülök a kommentezők tippjeinek, mert az Aréna Plázában még nem jártam, így következő ruhavásárláskor oda fogok menni. Hátha.

Pepe 2008.06.30. 10:08:09

Elvtárs!
Sajna nincs igazad! Általában minél inkább gagyi, annál kisebb az XL tényleges mérete!
Amúgy nekem több öltönyöm nyakkendőm stb van, meg a tököm kivan azzal a sztereotípiával, hogy a férfi csak igénytelen egyöltönyös barom lehet, akinek egy a dolga a nőstényt kiszolgálni!!!
Amúgy érdekes módona Lajtától nyugatra lehet kapni 5-ös méretű nadrágot, öltönyt, kényelmes inget, egyáltalán divatos ruhákat. Ott a konfekció nem ér véget a kínai 56-os méretnél, igaz, a boltosok sem a Józsefvárosi piacon vásárolnak!

Pepe 2008.06.30. 10:10:27

Bocs ha egyszer már volt, de nem jelenik meg... :(
Elvtárs!
Sajna nincs igazad! Általában minél inkább gagyi, annál kisebb az XL tényleges mérete!
Amúgy nekem több öltönyöm nyakkendőm stb van, meg a tököm kivan azzal a sztereotípiával, hogy a férfi csak igénytelen egyöltönyös barom lehet, akinek egy a dolga a nőstényt kiszolgálni!!!
Amúgy érdekes módona Lajtától nyugatra lehet kapni 5-ös méretű nadrágot, öltönyt, kényelmes inget, egyáltalán divatos ruhákat. Ott a konfekció nem ér véget a kínai 56-os méretnél, igaz, a boltosok sem a Józsefvárosi piacon vásárolnak!

TD223 2008.06.30. 10:16:55

Még szerencse, hogy van Springfield és Reserved... De szégyen, hogy nincs normális választék a férfinak a legtöbb helyen. Öreg ócska (ami sosem nézett ki jól) cuccok, mérethiány, kis választék. Ez jut a férfinak.

sundial 2008.06.30. 10:17:27

Post író! Az a helyzet hogy eleve szar helyekre mész be vásárolni. Lehet, hogy egy kicsi jobban a pénztárcád mélyére kell nézni de bizony vannak helyek ahol én egyáltalán nem tapasztalom az általad leírtakat. Igaz, hogy egyre kevesebb ilyen van de a Jackpot & Cottonfield az egyik ilyen, itt nem törpül a férfi részleg és szinte ennél az egy márkánál érzem azt, hogy valóban minőségi cuccot kapok. Régebben kedveltem még a Mexx-et de évről évre egyre szarabb, ötlettelen kollekciókkal jönnek ki (vagy csak magyarisztánba passzolják le a szar cuccokat?), hasonlóan a 4you. A Gasben néha ellehet kapni valamit, de ott is csak nagy ritkán. A Replayre meg szavakat sem találok , az a stílus amit évek óta képvisel a replay engem a leggagyibb kínai piaci szarokra emlékeztet, nevettséges nagyon bután kinéző cuccokkal. Viszont ami nagyon jó szerintem az a G-Star, igaz ez elég drága márka de legalább nagyon jó cuccai vannak.

sundial 2008.06.30. 10:18:26

Post író! Az a helyzet hogy eleve szar helyekre mész be vásárolni. Lehet, hogy egy kicsi jobban a pénztárcád mélyére kell nézni de bizony vannak helyek ahol én egyáltalán nem tapasztalom az általad leírtakat. Igaz, hogy egyre kevesebb ilyen van de a Jackpot & Cottonfield az egyik ilyen, itt nem törpül a férfi részleg és szinte ennél az egy márkánál érzem azt, hogy valóban minőségi cuccot kapok. Régebben kedveltem még a Mexx-et de évről évre egyre szarabb, ötlettelen kollekciókkal jönnek ki (vagy csak magyarisztánba passzolják le a szar cuccokat?), hasonlóan a 4you. A Gasben néha ellehet kapni valamit, de ott is csak nagy ritkán. A Replayre meg szavakat sem találok , az a stílus amit évek óta képvisel a replay engem a leggagyibb kínai piaci szarokra emlékeztet, nevettséges nagyon bután kinéző cuccokkal. Viszont ami nagyon jó szerintem az a G-Star, igaz ez elég drága márka de legalább nagyon jó cuccai vannak.

sundial 2008.06.30. 10:20:02

Post író! Az a helyzet hogy eleve szar helyekre mész be vásárolni. Lehet, hogy egy kicsi jobban a pénztárcád mélyére kell nézni de bizony vannak helyek ahol én egyáltalán nem tapasztalom az általad leírtakat. Igaz, hogy egyre kevesebb ilyen van de a Jackpot & Cottonfield az egyik ilyen, itt nem törpül a férfi részleg és szinte ennél az egy márkánál érzem azt, hogy valóban minőségi cuccot kapok. Régebben kedveltem még a Mexx-et de évről évre egyre szarabb, ötlettelen kollekciókkal jönnek ki (vagy csak magyarisztánba passzolják le a szar cuccokat?), hasonlóan a 4you. A Gasben néha ellehet kapni valamit, de ott is csak nagy ritkán. A Replayre meg szavakat sem találok , az a stílus amit évek óta képvisel a replay engem a leggagyibb kínai piaci szarokra emlékeztet, nevettséges nagyon bután kinéző cuccokkal. Viszont ami nagyon jó szerintem az a G-Star, igaz ez elég drága márka de legalább nagyon jó cuccai vannak.

Pepe963 2008.06.30. 10:23:43

Elvtárs!
Sajna nincs igazad! Általában minél inkább gagyi, annál kisebb az XL tényleges mérete!
Amúgy nekem több öltönyöm nyakkendőm stb van, meg a tököm kivan azzal a sztereotípiával, hogy a férfi csak igénytelen egyöltönyös barom lehet, akinek egy a dolga a nőstényt kiszolgálni!!!
Amúgy érdekes módona Lajtától nyugatra lehet kapni 5-ös méretű nadrágot, öltönyt, kényelmes inget, egyáltalán divatos ruhákat. Ott a konfekció nem ér véget a kínai 56-os méretnél, igaz, a boltosok sem a Józsefvárosi piacon vásárolnak!

Bástya elvtárs (törölt) 2008.06.30. 15:12:59

Viki: neked is javaslom, hogy tanulmányozd az otto katalógus mérettáblázatát. Fogod tapasztalni, hogy a női és a férfi S méret nem ugyanaz - és ugyebár vannak uniszex cuccok is.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.06.30. 15:17:26

sundial 2008.06.30. 10:18:26

merre van Jackpot & Cottonfield üzlet? Kiváncsivá tettél, és be fogok nézni. De ha valóban igényes üzlet, akkor első ráhallásra azt sejtem, hogy a boltban úgy néznek rám, mint a hülyére, amikor benyögöm, hogy 37-es ing, 76cm derékbőségű nadrág - azonnal közlik, hogy ők felnőtt ruhákkal foglalkzak, ahol a legkisebb a 38-as, nadrágból meg a 80cm derékbőségű...
A Kristófban is szép cuccok vannak szerintem, de az is ugyanez a kategória.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.06.30. 15:30:06

Mária: az az 5 cm, amit említettem, az pont annyival növeli meg a nadrágot magam előtt vagy 8-10 cm re ki tudtam húzni. Ez a ráadás nem kényelmi bőség, hanem hibás szabás.

A nadrágokra egyébként ponosan azért tesznek ferdepántot, hogy 1-2 cm-t minden gond nélkül tudjon nyúlni, ezért van az, hogy ha jól bekajálsz, és kiengedsz 1 egységet az övedből, akkor nem röpül le a gomb.

Felsőruházatnál valóban kell némi kényelmi bőség, de ennek sem 30cm -nek kell lennie (a skála metróban láttam olyan 37-es ingeket, amelyek melbősége 118cm. (!) a szükséges 94cm helyett
süti beállítások módosítása